2011. március 9., szerda

MI JÁR A KÉPVISELŐNEK?

Egy magyar parlamenti képviselő: a magyar valósághoz képest luxus fizetés,
 luxus juttatások és persze luxus szolgálati autó (ezesetben ráadásul sofőrrel)...

Ha Lázár János Svédországban lenne frakcióvezető, hétközben igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti- vagy buszbérletét. Ugyanis ennyi járna neki. 


Munkája során adódó más költségeit, természetesen megtérítené a Ház gazdasági hivatala – annak szigorú keretei között. Ám, gondja sem lenne vidéki otthonáig tartó távolság napi legyőzésével, mivel nem tölthetné be egyidőben a polgármesteri posztot is. Mi több, olyan Svédországban nincs is!


A parlamenti képviselőnek számítania kell arra, hogy pénzügyeit nagyító alatt tartja a gazdasági iroda, a sajtó és a polgárok.


Számot kell adnia minden jövedelméről, legyen az igazgatótanácsi tagság, családi vállalkozás, részvények, ingatlanok, nagyértékű ingóságok, szellemi tevékenység, testületi tagság, és minden más, ami bevétellel jár. Ez a komplett képviselői gazdasági regiszter nyilvános és elérhető bárki számára.(A köznapi polgár anyagi helyzete ugyanígy). Korrupció? Ha előfordul, a fentiek miatt többnyire hamar kiderül, s bukás a vége. Svédországban az ajándék 400 kr értékig adómentes. Ez mindenkire egyformán vonatkozik. A mentelmi jog természetesen ismeretlen fogalom. Egy demokráciában nincsenek kivételek.


A parlamenti képviselők munkája és a költségei is nyilvánosak. Mint mindenki más közhivatalnok esetében is. A képviselő alapjuttatása bruttó 56 ezer korona. (A parlament elnökét és a miniszterelnököt egyaránt 135 ezer korona illeti meg.) Ezenkívül kapnak egy szolgálati irodát (a képviselők házában, a parlament szomszédságában), laptopot, printert, mobilt és egy vezetékes telefont otthonra. Ezen eszközök szolgálati célú használatának (előfizetési díj, kártyadíj, internet) költségeit is megtérítik nekik (részletes telefon stb. számlával igazolandók a költségek).


Szolgálati autó tulajdonképpen nincs, egyértelmüen csak a miniszterelnöknek jár. A miniszterek, frakcióvezetők időnként, bizonyos esetben kapnak.


Taxiköltséget csak indokolt esetben számolhatnak el, például, ha a célállomás kollektív közlekedési eszközzel nem érhető el. Ha saját autót használnak, benzinpénzt kapnak (mint bárki más): 265 kr/100 km, amiből 185 kr adómentes. Külföldre a képviselők többnyire bizottsági vagy frakciótársaikkal utaznak, kollektív elszámolással; ha indokolt esetben egyedül mennek, akkor összesen 50 ezer korona áll a teljes 4 évnyi mandátuma idején a rendelkezésére. Az ilyen utakat a parlament elnökhelyettesével kell előzetesen jóváhagyatniuk.


A szolgálati út idejének, a szállodai tartózkodásnak, a visszaút időpontjának arányban kell állnia az út céljával, más költségek a képviselő pénztárcáját terhelik. Az utazás módjáról maga az érintett dönt, de elvárják tőle, hogy olcsó és környezetkímélő megoldást válasszon, az időtényező figyelembe vételével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy inkább utazzon vonattal, egy nappal korábbn, s aludjon hotelben, mint repülőgéppel aznap. A vidéki képviselők díjmentesen vehetik igénybe a parlament 250 garzonlakásának egyikét. Ha van sajátjuk, havonta legfeljebb 7000 kr (egy kisebb belvárosi lakás átlagos bére) bérhozzájárulás illeti meg őket. Az utazásokkal kapcsolatos számlákat is rendkívül aprólékosan ellenőrzik; ha aránytalanság gyanúja merül fel, rákérdeznek, majd a számlával együtt archiválják az e-mailek szövegét is.


A képviselők napidíja annyi, amennyi bárki másnak is jár, ha a lakóhelytől - amely a szolgálati lakásuk is - 50 km-nél távolabb utaznak, s ott is éjszakáznak. Napi 350 kr, ebből 210 kr adómentes. Ha valahol díjmentes étkezésben részesül, levonandó a napidíjból.


A képviselők országon belüli utazását éves vonatbérlettel segíti a parlament, ha a távolság nagyon nagy, szóba jöhet ennek repülőgépes megfelelője is. Ezek szigorúan csak szolgálati utakra használhatók. Ha a képviselők szolgálati kreditkártyájukkal egyenlítik ki a számlájukat, azokat csak akkor fizetik ki, ha utazási elszámolást is csatoltak a számláik mellé.


Szolgálati lakást – Palme meggyilkolása óta – egy parlamentközeli kis palotában kap a mindenkori miniszterelnök, ám ezt nem mindegyikük vette igénybe (mi több, Carl Bildt [1989-93] kerékpárral járt dolgozni [ma, külügyérként is, szívesen teszi ezt], a testőrség legnagyobb bánatára).


Ha egy képviselő idő előtt távozásra kényszerül, s nem érte el a 65-éves nyugdíjkorhatárt, de legalább 6 évet dolgozott a feladatkörében, jogusult un. garantált 66%-os járulékra, míg nem éri el a korhatárt – azaz megállapodás szerinti nagyságú 'ejtőernyővel' távozik. (A három évvel ezelőtti cunami-katasztrófa kapcsán a botrányosan alkalmatlannak bizonyult külügyminiszter lépett le így - a polgárok heves tiltakozása ellenére).


A képviselők évi 365 napon vannak szolgálatban, tehát az év minden napján. Csak indokolt esetben kérhető szabadság, s annak idejére fizetés nem jár. Ugyanakkor nincs jelenléti kötelezettség, s a parlament határozatképességét nem befolyásolja, hogy az egyes frakciókban aznap hány képviselő ül a helyén. Itt is érvényesül az általános íratlan svéd szabály: frihet under ansvar! (szabadság, felelősséggel). A mandátumidő lejártával úgyis a párt dönt, ki marad, s kit húznak le a listáról, s a választó is arról, melyik párt listájára, illetve azon melyik jelölt neve mellé húzza be az X-et.   (A teljes cikk itt.)


Hogyan oszlanak meg a magyar képviselői fizetések a pártok között.
Személyes komment:
A svéd parlamenti képviselő havi fizetése tehát bruttó 56 ezer korona (a nettó összeg kb 30%-al kevesebb). Ugyanakkor, a svéd átlag havi bruttó fizetés kb 33 ezer korona és a tisztviselők bére általában kb 30 ezer korona. Vagyis, a svéd parlamenti képviselő kétszer annyit sem keres, mint a svéd átlag polgár (forrás). Ja, hogy a magyar munkabér túl nyomorúságos ahhoz, hogy hozzá legyen viszonyítva a magyar képviselő gázsija? Éppen erről van szó nyuszómuszó: immár húsz éve azt várja politikusaitól a magyar ember, hogy tisztességes munkabérek alapján működjön a gazdaság, nem pedig a multinacionális vállalatok által igényelt rabszolga fizetések alapján. Ha erre valami miatt nem képesek a magyar politikusok, akkor illene legalább szolidaritást vállalniuk saját népükkel és a nyomorúságos magyar bérekhez viszonyítani fizetésüket, nem pedig a nyugat-európai bérekhez. Pontos adatok a magyar parlamenti képviselők fizetéséről (katt). Egyébként, érdemes megjegyezni, hogy a svéd parlament 389 képviselői közül 162 nő, ami talán részben megmagyarázza a svéd politika "tisztaságát" a magyar politikához képest.

20 megjegyzés:

  1. Mózi,

    az üzleti világban úgy van, hogy egy menedzsert megbíznak egy feladattal, amihez rendelkezésére bocsátják a szükséges anyagi és emberi erőforrásokat (ha szerencséje van..). Amennyiben sikeresen végrehajtja munkatársaival a feladatot, akkor megdicsérik, és munkatársaival együtt esetleg prémiumot is kap. Ha a példában szereplő menedzserünknek vannak jó ötletei, azt az igazgató vagy az igazgató tanács esetleg a tulajdonosok elé terjeszti, és ha megkapja rá a felhatalmazást, akkor végrehajthatja saját javaslatát.
    Abban az esetben viszont, ha a példában szereplő menedzser nem képes 1, jobb esetben 2 év alatt elérni azt amivel megbízták, akkor repül.
    Úgy gondolom, hogy a magyar parlamenti garnitúrának elég jelentős anyagi és humán erőforrások állnak rendelkezésére ahhoz, hogy a fő feladatát - az emberek élhető, biztonságos létkörülményeinek megteremtését- mint kitűzött célt elérje. Emlékeim szerint soha senki nem bízta meg azzal a magyar kormányokat, hogy az ország népének rosszat tegyen, hogy elsőrendű és néha egyetlen szempontként a saját jövedelmét és családja megélhetését biztosítsa, mégis ez történik. Jelenleg nagyjából az látszik, hogy a megbízott menedzserek nem teljesítették a megbízásaikat már sok-sok éve.

    Mi lenne, ha egyszer a parlamenti "menedzsereknek" is a versenyszféra szabályai szerint kellene végezni a feladataikat? Mert a fizetéseik elérik, sőt meg is haladják a hétköznapi vezetők javadalmazását...

    VálaszTörlés
  2. Összeadtam a képviselők fizetéseit, összesen havonta 357 millió Ft + közterhek kerül nekünk a nagyérdemű Parlamentünk fizetése, ezen felül kell még érteni a számlával vagy számla nélkül elszámolt egyéb költségtérítéseket, iroda és szolgálati autó költségeket, utazási költségeket, testőröket stb. stb.
    Talán nem túlzás azt mondani (miután 10-ből nagyjából 3 ember fizet adót Magyarországon) hogy egy nagyvárosunk teljes lakossága adózik csak azért, hogy a képviselők hozzájussanak a maguknak megszavazott jövedelmekhez és munkakörülményekhez.
    Még a hülyének is megéri, nemhogy nekünk...

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, Velorex. Ehhez azonban kellene legalább egy törvényjavaslat valamelyik parlamenti párttól. Vajon megtenné ezt valamelyik? Esetleg az LMP, valamikor később a következő választások előtt, ezt még el tudom képzelni, de a többiek, beleértve a Jobbikot is, egyre inkább született parazitáknak tűnnek. Ha a természetes szelekció hírtelen felgyorsulna, a magyar képviselő fajból csak egy nagy segg és egy még nagyobb pofa maradna na meg persze egy platinum nyasgem kártya.

    mm

    VálaszTörlés
  4. velorex,teljesen egyetértek veled, mindössze azt kérdezném, hogy szerinted mindez hová vezethet?Á.

    VálaszTörlés
  5. Én is képzelem, hogy egy magyar város valahol csak azért adózik, hogy ez az előkelő horda koptathassa a parlamenti bársonyszékeket :)

    mm

    VálaszTörlés
  6. Nevessetek vagy sírjatok, ki ki hangulata szerint...Á.
    http://www.youtube.com/watch?v=GP1XoAJy2Wg&feature=related

    VálaszTörlés
  7. Mózes,

    elég élénk képi fantáziám van, ami beindult az általad hozott példán.. :o) A felgyorsult evolúció szerintem nagy, szőrös talpú (hogy lefelé tudjon taposni) hatalmas seggeket fejlesztene ki nagy pofával, hosszú és selymes nyelvvel, mert felfelé nyalni kell ám, nem elég lefelé taposni..
    Ismered a mondást, aki nem tanul meg idejében nyalni, az szopni fog? :o) A parlamenti képviselők szerintem gyorsan megtanulják ezt a szabályt.. :o))

    Á,
    szerintem hosszú távon sem erkölcsileg, sem pedig gazdaságilag nm tartható a jelenlegi állapot.. Előbb-utóbb valószínűleg pofozkodás lesz a történetből, mert erkölcsileg alkalmatlan az ország életének irányítására az, aki egy haldokló országban sztárgázsiért teszi a semmit.. Egyébként nem is nagyon tehetnek semmit, mert ahogy Einstein mondta: "Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket."
    Arról már ne is beszéljünk, hogy a hűséges kutya sosem harap abba a kézbe, amelyik eteti.. És itt a vezéreinknek olyan kézbe kellene bele harapniuk az ország érdekében, amelyik eteti őket..

    VálaszTörlés
  8. Nekem a hazai politikusokról, képviselőkről ez jut eszembe: ”A Bender- logok népe az a nép, amelynek még nyelvük sincs, csak összefüggéstelenül makognak, és folyton szórják a szemetet fenn a magasból, a fa tetejéről. Hosszú szőrös kezük van, amellyel állandóan nyúlkálnak, és mindent ellopnak. Mosdatlanok, és a dzsungel urainak tekintik magukat.”(R. Kipling)

    Nyelvük nincs, mert a nép nyelvét nem értik. Értelmesnek gondolják magukat, valójában "összefüggéstelenül makognak". Hosszú kezük (sajnos messzire elérhet) nem csak szőrös, hanem ragacsos is. Parlamentben, médiában gyakran mosdatlanul beszélnek, nyilatkozgatnak és nem utolsó sorban az ország urainak, tulajdonosainak érzik magukat.
    Kata

    VálaszTörlés
  9. A jelen helyzet nem sokáig fog már tartani. Az EKB 2010. januárban kiszivárgott tervezetéből két pont már elég jelentős mértékben megvalósult (az európai gazdaságok leépítése, és a nemzeti kormányok szuverenitási jogkörének jelentős korlátozása). A harmadikhoz, a katonai irányítás bevezetéséhez már a 2010-es permetezésekkel előidézett élelmiszerválság kellett, mert ezzel tudják utcára csalogatni Európa amúgy igen passzív lakosságát.
    Egy időzített pénzügyi-gazdasági összeomlás, és egy banki végrehajtási "krízishelyzetre" az egekbe szökő energiaárak, és hozadékai tehetik fel a "koronát"!
    Ekkor a Lázár-félék, nagy valószínűséggel külföldről fogják osztogatni a parancsokat, pedig nem csak a hódmezővásárhelyiek akasztanák fel szívesen, ingyen és bérmentve!

    Tulok

    VálaszTörlés
  10. Hamarosan vége az ámokfutásnak, mert a magyar állam nincstelenné válik. A multik tovább sem perkálnak jelentős adót, a kis és közép vállalatok egymás után feldobják a bakancsot, a közép osztály gyakorlatilag megszünt létezni. Az állam lassan már csak a forgalmi és a jövedéki adóból mocorog, ezek viszont csökkennek a fogyasztással együtt ahogy nő a munkanélküliség. Újjab államhitel felvétele? ez már nem járható út, mert a magyar állam már nem hitelképes és mert az esetben már az adóbevétel 100%-át elvinné a hitel törlesztése. Ergo...

    mm

    VálaszTörlés
  11. Mondjátok ki nyugodtan, de facto államcsőd van, csak nem jelentették még be. A csőd miatti felszámolásokban az a "jó", hogy a keselyűk még egy ideig nagyon olcsón juthatnak hozzá a felszámolásból származó utolsó vagyontárgyakhoz...
    Jelen helyzetünkben talán már csak annyi kell az összeomláshoz, hogy néhány élelmiszer áruházlánc bezárjon... Ezt követően nagyjából 1-2 héten belül éhes emberek lepik el az utcákat, és kiteljesedik Magyarország weimarizálódása.
    A nagyvárosok lakossága lehet az első áldozat, de lesznek akik a vidéki embereket is terror alatt tartják. Már most is vannak...
    Szóval a "worst case scenario" elég csúnya következményeket vetít előre.

    Próbálom pozitívan szemlélni a helyzetet, de a fentiek a mai ismeretek mellett sajnos már elképzelhetőnek tűnnek. No, de azért(?) vannak a parlamentben a megválasztott képviselőink, hogy ezt a kis problémát megoldják... Próbáljunk bízni bennük, mást nem nagyon tehetünk. (hacsak nem vonulunk vidékre és nem kezdünk el "önellátni")
    Ajánlom figyelmetekbe a következő írást:
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=37

    VálaszTörlés
  12. Ma reggel hallottam pár percet a Kossuth rádió reggeli dumás műsorából, hamar égnek állt a hajam. Épp az államadósságról volt szó.

    A majom arról makogott, hogy az államadósság egy jó dolog, hiszen ha van, az azt jelenti, hogy a piacok bíznak az adott országban, és megveszik annak állampapírjait.

    Az ideális állapot pedig az, ha az államadósság nem nő gyorsabban a GDP-nél.

    Paff, kész is voltam, de hát mit lehet várni egy ilyen rádiótól.

    Kraft

    VálaszTörlés
  13. Csigavér, van megoldás. Kettő is: egy "proaktív" megoldás, amiben kezünkbe vesszük sorsunkat és egy "passzív" megoldás, amiben a sors kézbe vesz majd minket. Persze nem fogjuk kezünkbe venni sorsunkat, így hát majd a sorsunk kézbe vesz minket. Harmadik lehetőség úgy sincs, tehát előbb-utóbb minden meg lesz oldva.

    mm

    VálaszTörlés
  14. A két megoldás között csupán annyi a különbség, hogy a "passzív" megoldás lassabb és fájdalmasabb, mint a "proaktív" megoldás. Ha "proaktív", akkor a gyerekek már egyenesbe lesznek, ha "passzív", akkor csak az unokák.

    mm

    VálaszTörlés
  15. Mózi,

    szegény nagyapám mondogatta mindig, hogy nektek már jó lesz kisunokám... :o)

    VálaszTörlés
  16. Nem csak az üzemanyag Árpi, a médiából mást sem lehet hallani, mint az élelmiszerárakat. Hirtelen "valahogy" nincs elég élelmiszer a Földön, lassan mindenki importálni akar.
    Már oltsák az embereket a várható jövőképre.

    Kraft

    VálaszTörlés
  17. Apa kezdődik...
    http://hungarian.ruvr.ru/2011/03/11/47236075.html

    VálaszTörlés
  18. Kata,

    nem vagyok járatos a "nagypolitikában", de nem kell sok ész, hogy felismerje az ember a manipulálási technológiákat. Gyakorlatilag az egész világ fel van már spanolva, ki ezért, ki azért... Remélem hogy a Föld kollektív bölcsessége elég lesz ahhoz, hogy ártatlan emberek ne essenek áldozatul a tőke profit éhségének...
    Egyre többször fordulnak elő a közbeszédben a diktatúráról, a háborúról, az élelmiszer hiányról, a múltban elkövetett disznóságok felderítéséről és a különböző rasszok közötti feszültségekről szóló hírek.
    Nem véletlenek ezek, a nagytőkének úgy kell egy kövérebb háború, mint egy falat kenyér az éhezőnek.
    A II VH-t is Anglia és Franciaország illetve az USA bizonyos körei robbantották ki, aztán meg "ráfogták a nyuszira"... Most is ezt a klisét követik, remélem nem lesz sikerük...

    VálaszTörlés
  19. Feltehetően belső, nemtelen módszereikről ismert ellenségeink nyomására menesztették:

    „Túlságosan jóra sikerült? - A szerzőt elbocsátották

    Két hét alatt elfogyott az Élet a Szent Korona jegyében című, tizedik
    magyarságtudományi füzet, amelynek szerzője Dr. Tóth Zoltán József
    jogász, a honvédelmi tárca helyettes államtitkára, akit március 9-én,
    azonnali hatállyal felmentettek tisztségéből. A 10.000 példányban
    megjelent füzetben a szerző keményen kiállt a történelmi alkotmány
    jogfolytonosságának helyreállítása mellett. Lehet, hogy túlságosan
    jóra sikerült a füzet?” (MVSZ Sajtószolgálat)

    Dr. Tóth Zoltán József egyetemi docens előadása a Civil Akadémián
    2009. november 11-én. http://indavideo.hu/video/A_Szentkorona-Tan

    A könyv alcíme: "A magyar értékekre épülő társadalom" - ellenségeinknél nyilván ez vághatta ki a biztosítékot, hiszen évtizedek óta nyíltan támadják, rombolják a magyar értékeket. Ráadásul Tóth Zoltán József azon kevesek közé tartozik aki jogi lehetőséget is lát a felelősségre vonásra. Mint tapasztaljuk a fidesz nem akaródzik felelősségre vonni.
    Kata

    VálaszTörlés
  20. Ebben az előadásban érinti is TZJ, hogy kik is követelték eltávolítását, naná hogy az szdsz 2.0 zöldnek hazudott ördögei (LMP) is ármánykodott:
    Konferencia az Alaptörvényről - Tóth Zoltán József
    http://tdyweb2.wbteam.com/Alaptorv_Toth.htm
    Kata

    VálaszTörlés